A meghasonlott társadalom
Egyik
felmérés szerint, a Fidesz szavazók kb. fele kisebb-nagyobb mértékben
elégedetlen.
A
másik felmérés szerint a magyar szavazók 73%-a elégedetlen az ország és maga
helyzetével (csak 27% elégedett), de 43% a régóta uralkodó Fideszre szavaz. A gyengébbek kedvért azt jelenti, hogy van
43-27=16%, kb. 1 millió ember, aki elégedetlen, de mégis a rossz helyzetet
okozó kormányra, uralkodó rezsimre szavaz.
(Ez
a felmérés nem vizsgálja, hogy jogos az elégedettség, sem a közömbösök
„motivációit”, mindezekkel kapcsolatos feltehetően számos ellentmondást. Csak
egy réteget említek meg, azt a kb. 1,2 millió elégedetlen, de nem szavazó
embert, aki nem képes megérteni, hogy a közömbösségével a Fideszt támogatja.)
Visszatérve,
kb. 1 millió ember biztosan ellentmondásba kerül önmagával is, hiszen
határozottan elégedetlen, mégis a kormánypártra szavaz.
A
lehetséges legfőbb okok:
Annyira
ostoba, hogy nem ismeri fel a vezetés és az ország helyzete közötti
összefüggést.
Annyira
gyáva, (gyáván született, vagy savazták a gerincét), hogy nem mer az uralkodó
párt ellen szavazni. Vagy nem tudja, hogy ez lehetséges.
Elhiszi
azt a bugyuta hazugságot, hogyha más vezetne, kormányozna, még rosszabb lenne.
Elégedetlen,
de a lelke mélyén tetszik neki a helyzet, vagy, mert szeret szolga, birka
lenni, vagy, mert a hőzöngő-maffia-társadalom szimpatikus a számára.
Elégedetlen,
de a lelke mélyén szeret elégedetlenül morogva szenvedni, vagyis igénytelen
mazochista.
Elégedetlen,
de megvigasztalja, hogy másnak sem jobb, vagyis gonosz.
Elégedetlen,
vesztes, de megvigasztalja, hogy egy dologban, a választásban, a győztes
csapatba tartozik, vagyis ostoba-gonosz.
Elégedetlen,
de képtelen a korábbi tévedését korrigálni, vagyis kórósan öntelt, tudathasadásos.
Sajnos
ezek a „jó tulajdonságok” egymást erősítve, ötvöződve is vezérelhetik a nagyon
„jellemes, okos” Fidesz szavazót.
Lehetnek
nagyobb diktatúrák, lehetnek még tájékozatlanabb népek, de az biztos, hogy
ebben az országban a legnagyobb a meghasonlott, az önmaguknak ellentmondó
emberek aránya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése