Vakitfed google sites
Gondolatok a nemzeti konzultációról, pontosabban a 2012 évi kérdésekről.
Mivel itt érintett a közvetlen demokrácia ügye, így nekünk, a közvetlen demokrácia híveinek és reményeink szerint szakértőinek, véleményt kell mondanunk.
Először is kijelentjük, hogy leginkább azokkal állunk szemben, akik a valójában a közvetlen demokráciát tartják fölöslegesnek, károsnak és nem a nemzeti konzultációt. Ugyanis nem kevesen vannak azok, akik a nemzeti konzultációt azért kritizálják, mert elvetnek mindent, ami a közvetlen demokráciával kapcsolatos. Mi velük egyáltalán nem értünk egyet, a közvetlen demokrácia szükségességéről, megvalósíthatóságáról igen sok szó esik a tanulmányunkban.
Egy felvetésre azonban reagálnánk, ez pedig így szól: a gazdaság nem kívánságműsor. (És egyébként ez sok mindenről elmondható, az igazságszolgáltatás, a döntéshozó mechanizmus, az adórendszer, stb., stb., szintén nem kívánságműsor.) Ezek szerint a szakértőknek kellene megmondani mi a helyes, és mi a helytelen. A probléma ott van, hogy csak kishazánkban van legalább tízezer „szakértő”, akinek legalábbis önmaga szerint, tudása, iskolázottsága feljogosítja arra, hogy ő mondja meg, mi a jó, ráadásul mindegyiknek megvan a maga saját határozott (csak ez a jó) véleménye. Egyszerűbben, baromi sok a szakértő, ha viszont elvetjük a közvetlen demokráciát, akkor négyévente néhány szakértő mondhatja meg, mi a jó, majd következő négy évben, másik néhány. Tehát a közvetlen demokráciát elvető „szakértő” okos tojás, a nagy számok törvénye miatt, nagy valószínűséggel önmagát is kizárja azok sorából, akiknek valaha a véleménye érdemben érvényesülhet.
Ellenben, amennyiben a működik a közvetlen demokrácia, a sok ezer szakértő véleménye két úton is érvényesülhet. Az egyik, hogy a szakértő valamelyik tudatalakító mechanizmuson (oktatás, tájékoztatás, tudomány, stb.) keresztül elmondja maga véleményét, befolyásolja ezzel, a szavazó nép véleményét. A másik pedig, a saját jogon leadott szavazata.
De térjünk rá a „nemzeti konzultációra”.
Elvileg három variáció lehetséges: ez a nemzeti konzultáció jelentősen erősíti a közvetlen demokráciát, sokkal több, mint a semmi. Csak kicsit erősíti, a közvetlen demokráciát, picikét jobb, mint a semmi. Avagy, lejáratja a közvetlen demokráciát, vagyis gyengíti a közvetlen demokráciát, rosszabb, kevesebb, mint a semmi.
Az, hogy jelentősen erősítené a közvetlen demokráciát, (sokkal több, mint a semmi) kiesik a következő okok miatt:
A kérdéseket egy politikai erő állította össze, nem a nép. A nép által kiválasztott, (a nép által fontosnak tartott) kérdés, egy sem szerepel a kérdések között.
Nincs biztosítva a csalásmentes szavazás, pl., az hogy egy ember szavazhat egy kérdésre. És még inkább, a válaszok összesítése sem jogszerű, nincs közjegyző, és ki tudja, kik, mit, hogyan számolnak.
És végül, de nem utolsósorban, teljesen homályos, hogy a válaszok milyen törvényeket, mikor, hogyan, milyen arányban határoznak meg. Vagyis teljesen homályos a szavazás eredményének felhasználása.
Ezek (melyek a közvetlen demokrácia alapfeltételei) hiánya miatt, eleve nem jelenthet nagy előrelépést a követlen demokrácia fejlődésében ezen nemzeti konzultáció.
De az még mondható, hogy a kevéssel több, mint a semmi, mert jóindulatúan tételezzük fel, a vezetés valóban vacillál néhány mellékes döntésben és a nép döntését tekinti a mérleg nyelvének. Legyünk jóindulatúak, és tételezzük fel, nem arról van szó, hogy a már eldöntött kérdésekben a népre hivatkozzanak, ráadásul még a saját demokratikusságukat is ajnározhatják. Két önző legyet ütnek egy csapásra. Sőt hármat, mert ha nem jön be az intézkedés, akkor erre hivatkozhatnak: de hát a nép akarta. Tehát fogadjuk el, nem erről van szó.
Viszont hiányoznak az alapvető feltételek és van itt még egy gond: az objektív vita elmaradása. Eleve sok itt a kérdés, hogy meg lehessen azokat vitatni, az idő is kevés, és kérdések mögött nincs vitaindító érvelés. A vita elmaradása miatt már felmerül: ez az egész nem is hasznos, nem is káros, egyszerűen fölösleges.
Akkor a hasznosságról döntsön a kérdések elemzése.
Általában a következő problémák vannak a kérdésekkel:
A kérdések meglehetősen pontatlanok, és hiányoznak a mértékek, arányok.
Hiányoznak az „is-is”, ill. az árnyaltabb válaszok lehetősége.
Több kérdésre csak úgy lehet válaszolni, ha megjegyzést is fűzne hozzá a válaszoló.
Ezt pl., úgy lehetne megoldani, ha a megjegyzéses válasz variációt beteszik a válaszok közé. Pl. így: egyetértek, de csak akkor, ha a visszaélések lehetőségét jelentősen korlátozzák.
Több kérdésnél, a komoly válaszoló egyik kérdést, ill. választ sem tudja olyannak tartani, melyet egyértelműen szívesen bejelölne. Szinte minden válaszlehetőségbe van olyan momentum, amely a bejelölést megkérdőjelezi. És nem azért van, mert nincs határozott véleménye, hanem azért mert rossz a kérdés. Igaz, hogy ez a válasz mindig szerepel, „nem tudom megítélni a kérdést”, de ezt is illene több felé bontani. Nem tudom megítélni, mert rossznak tartom a kérdést. Nem tudom megítélni, mert nem érdekel, és, vagy nem rendelkezem róla elég információval.
De nézzük a kérdéseket sorban.
- kérdés. A kérdésfeltevő valószínűleg az egyszerűbb, és viszonylag alacsonyabb szintű adózásra gondolt, amikor átalányadózásról beszél. De ha arra gondol, akkor miért nem így (egyszerű és viszonylag kisebb mértékű) fogalmaz? Mert egyébként az átalányadózás akár magasabb adót is jelenthet. Vagy ha konkrétan az EVA adóra gondol, miért nem arra kérdez rá?
- kérdés. Egyrészt ez a tipikusan mellékes kérdés, mert a jelen rendszert igen kevesen vitathatják. Ha kormányzat „fejében” ez a kérdés komolyan felmerült az elég szomorú, mert a válasz (a második) elég egyértelmű. Itt leginkább kitűnik eme ravasz megfogalmazás: egyesek így gondolják, mások pedig így gondolják. (Hányan vannak az egyesek, és hányan a mások?) Sokkal tisztességesebb lenne: a kormányzat körében felmerült eme lehetőség, ill. ama lehetőség, ezért és ezért.
3. kérdésre ugyanez vonatkozik.
4. kérdés. Túl általános a kérdés (egyébként pontatlan is) természetesen, szinte a mindenki az első választ jelöli be, de a komoly gondolkodóba felmerül egy sereg feltétel, és több megjegyzés. Ez tipikusan azon kérdések közé tartozik, amikor további kettő-három megjegyzéses választ kellett volna megadni.
5. kérdésnél felmerül mindazon hiba mely az előzőkben volt. De itt ráadásul a fő kérdés nem egyezik a konkrét kérdésekkel. E kérdésben továbbá nagyon hiányzik az is-is válasz. Bizonyos esetekben, (ha el tud helyezkedni) a leírt eszközökkel támogassa a munkába állást. Más esetekben támogassa az otthon maradást is. A lényeg, hogy a gyereknevelés egyszerűbb legyen, és kevésbé terhelje a szülőket.
6. kérdés tipikusan azon kérdés, melyre az arányok, mértékek tudása nélkül nem lehet válaszolni. Az arányok, mértékek pedig nem derülnek ki ebből a kérdésből. Pl., hogyan lehetett volna „megkérdezni” ezt normálisan: az államnak jelen helyzetben növelnie kellene minimálbért. Ráadásul, mintha már emelték volna a minimálbért. Az általános közgazdasági válasz pedig, nyilvánvalóan az, hogy a minimálbért az infláció arányában, de egyéb szempontok figyelembevételével emelni szükséges.
És akkor térjünk ki eme következő kérdés-problémára. Több kérdésnél, már egy meglevő intézkedésre kérdeznek rá, úgy mintha: ezt most be kellene vezetni, vagy sem. Ilyen, pl. a 10. kérdés. Azt talán mindenki tudja, hogy vannak versenyszabályok (ebbe tartozik a monopolhelyzet), és ezek betartásáért felel a versenyhivatal. A kérdés, válasz tehát, kb. így hangozna helyesen: az eddigieknél szigorúbban kell fellépni a monopolhelyzet ellen.
Több kérdésben felvetődik eme probléma, pl. a hetedikben is, mivel a munkahelyteremtés eddig is támogatva volt tudomásom szerint.
7. kérdés. A kérdés megint túl általános, nem lehet tudni, hogy a multik további támogatásról szól, avagy a kis és középvállalkozások támogatásáról. Beruházás, vagy beruházás nélkül, stb.? Szóval a pontosság ill. a megjegyzéses válaszok (több alternatívás válaszok) hiányoznak.
8. kérdés. A válasz persze egyértelmű, ugyanakkor felmerülnek ezek a kérdések: miért csak a fiatalok elhelyezkedését? Milyen eszközökről van szó? A pontatlanság, bizonytalanság miatt persze a válasz is bizonytalan lesz. És felmerül: vajon nem rossz eszközökre adtam az áldásom?
9. kérdés. Számomra tipikusan azon kérdés, melyről kevés információ áll rendelkezésre.
10. kérdésről már szó volt.
11. kérdés. A probléma ugyanaz, túl általános, pontosabban: igen köztulajdonban (állami) legyenek, de nem mindegy, hogy az állam hatékonyan ésszerűen és tisztességesen működik, avagy sem. És mindjárt kirajzolódik egy nagyon fontos kérdés, válasz, mely mindig kimarad. Szükséges az állam további jelentős ésszerűsítése és korrupció, protekció mentesítése.
12. kérdés nagyjából rendben van, bár egy kicsit általános, pontatlan.
13. kérdés, megint csak a konkrétumok hiányában nehezen lehet válaszolni.
14. kérdés. Kinek az agyába fordul meg, hogy a cafateriát készpénzbe adja, hiszen, pont az a lényeg, hogy csak bizonyos szolgáltatást, terméket adnak. Ez, mint a 2. kérdés, a botorsága miatt fölösleges kérdés. Esetleg azt lehet megkérdezni: maradjon, vagy megszűnjön a cafateria rendszer.
15. kérdés kapcsán megint felmerül egy hiányzó kérdés: a jelenlegi, avagy a több kulcsos személyi jövedelemadóra van szükség. Ha a kormányzat igazán demokratikus lenne, akkor, pl. ezt a kérdést tenné fel.
16. kérdés. A felvetés eléggé botor, és nincs érték, arány. Egyébként már indirekt módón nyesegetik a nyugdíjakat. Egyébként nyugdíj-rendszerváltásra lenne szükség.
Szavazástechnikailag kettő variáció lehetséges, vagy valamilyen konkrétumra kérdeznek rá, vagy valamilyen általános irányvonalra. De bármire is kérdeznek rá, úgy kell kérdezni, hogy válasz, az összesített válasz ne legyen tetszés szerint alakítható. Eme kérdéssorban valahogy egyik sem jön létre, valahogy itt a konkrét és az általános között lebegnek a kérdések. És ezen válaszokból, eltekintve a ködös összesítésről, sok minden kiolvasható.
Hogyan lehetne normális, tisztességes kérdéseket feltenni?
Félévente elég lenne, mondjuk öt kérdés, a következő formában:
A kormányzat körében felmerült a jelenlegitől eltérő következő megoldás, pl. csökkenti kell a nyugdíjakat. Vagy, pl. meg kell szüntetni a cafatéria rendszert, stb. stb. Az új megoldás, a változtatás mellett ezen érvek szólnak, ellene pedig emezen érvek szólnak. Mi az Önök segítségével tudunk csak dönteni. Ezért mondják el véleményüket röviden (jelöljék be a helyes válaszokat) és hosszabban is, levélben indokolják meg a válaszukat. Az Önök véleménye alapján döntjük el, hogy bevezetjük-e a változtatást, vagy sem.
Az alapkérdésre való visszatérés, vagyis, hogy a nemzeti konzultáció kicsit erősíti, bővíti (a semminél több), vagy inkább lejáratja (a semminél kevesebb) a közvetlen demokráciát?
Mivel a kérdések a fenti elemzés alapján általában, összességében rosszak, ezért sajnos azt kell mondani, hogy ezen „nemzeti konzultáció” egy kicsit sem több a semminél, nem tesz hozzá a közvetlen demokráciához. Ha nagyon jóindulatúak akarunk lenni, akkor azt mondjuk: talán nem járatja le, de teljesen fölösleges. Ha szigorúbban ítélkezünk, akkor lejáratásról kell beszélni, ill. arról, hogy mindebből a kormányzat trükkösen a maga számára előnyöket akar kovácsolni.
Nagyon fontos azonban megjegyezni, a közvetlen demokrácia jó, jól is lehetne csinálni, akár ehhez hasonló kérdéssort is fel lehetne tenni úgy, hogy az erősítse, bővítse a közvetlen demokráciát, és ezzel a nemzet fejlődését is elősegítse.
