Jó a rossz és a gyerekek

Minden baj forrása, a presztízsharc.

2015 elején merénylet történt Párizsban.  Szélsőséges iszlám eszméket valló merénylők kivégeztek olyan újságírókat, karikaturistákat, akik gúnyrajzokat közöltek Mohamed prófétáról. Az eset kapcsán négy gondolatsor is végigzakatolt az agyamon.

1. Mennyiben tehet egy eszme (esetleg eltorzult eszme) az ember eltorzult cselekvéseiért?
2. Az éremnek több oldala van. A másik oldal nemcsak karikatúristákból áll, bizony hódító seregből is áll.
3. A sajtószabadság teljesen korlátlan?
4. Az ember javíthatatlan presztízsharcos.

Bárcsak az utolsó, de mégis ezzel kezdeném: az ember javíthatatlan presztízsharcos.

Én is te is, az emberek 95%-a fajtól, nemtől, vallástól, függetlenül presztízsharcos. Ez nemcsak azt jelenti, hogy állandó zsörtölődésben éli az életét, de néha, gyakran komoly aljasságok gyilkosságok is kikerekednek ebből. Néha, gyakran elragadnak minket az indulatok.

Ahhoz, hogy ezt megértsük, nézzük G bácsi és felesége esetét.

 Két csendes, békés, idős emberről van szó. Átlagos, befelé forduló életet éltek, sajnos manapság ez az átlagos. Az internet arra jó, hogy ne kelljen a barátokhoz, kollégákhoz, rokonsághoz elmenni és személyesen beszélgetni, például gratulálni. Na, de most nem ez a téma, térjünk vissza G bácsihoz és feleségéhez. Már nem lehet tudni, hogy kezdődött, de egyszer csak G bácsi elkezdett ragaszkodni a szélső fogashoz. Az előszobában ugyanis három fogas állt az utcán elfáradt kabátok pihentetésére. És G bácsi elkezdte csakis a balszélsőt használni, sőt megkérte G nénit is, vagy csak odamordult: - ezt szeretném használni. G bácsi biztosan meg tudta magának indokolni, hogyan, miért, de valljuk be, G néni csak egy újabb komolytalan hóbortnak, tartotta. Eleinte csak csendesen folyt a fogas háború, G bácsi nem egyszer talált a „fogasán” más kabátokat, ilyenkor bosszankodva átakasztotta és odamordult a feleségéhez:- mondtam már, ide ne akassz semmit, ez az én fogasom.

-         Nem kell mindenből cirkuszt csinálni, te mániás öregember – ilyesmi volt általában a felesége válasza.

Persze ez nem fogas ügy, mert bármi más is előkerülhetett volna, mondjuk inkább: ez volt a „fogas ürügy”.

Szóval viszonylag csendesen folyt a fogas háború, és ahelyett, hogy fokozatosan felerősödött volna, egyszer csak robbant a bomba, átszakadt a gát, ami így történt:

G bácsi más sokadszorra is ott találta a fogasán felesége kabátját.

- Hányszor mondtam, hányszor, de hányszor, ide ne tegyél semmit, érted, semmit. – mordult rá most kivételesen mérgesen a feleségére.

- Velem te ne kiabálj mániás vénember – rikkantott vissza a néni és folytatta  - csak nem képzeled, hogy úgy fogok pattogni, ahogy te fütyörészel.

G bácsi arca elkezdett először sápadni aztán lilulni, egyre hörgősebben vette a levegőt:

- Miféle pattogásról beszélsz, én csak annyit kérek, ide, érted ide, ne akassz semmit.  Itt van, látod, ez a két fogas – ugrott oda a fogasokhoz – ezek a tieid, kettő, látod nem egy, azt teszel velük, amit akarsz. Már az egész lakás tiéd, mindent te határozol meg, és már ezt az egy fogast is elvennéd tőlem – kiabálta hörgő hangon G bácsi.

- Ennek semmi értelme, a mániáid, az úri kedved miatt nem fogok rabságba élni. Még hogy enyém az egész lakás, hát persze, mert én takarítok meg főzők az uraságra. Te basáskodó here – ordított vissza G néni. Ilyen még nem volt, G néni ordított, G bácsinak elakadt a szava, mintha fejbe vágták volna. Persze senki nem vágta fejbe, de ő fizikailag is érezte a fejbevágást. És azt is, hogy ez már vérre menő harc. Itt már valaki vesztesen, örökre megbélyegezve hagyja el a harcmezőt.

- No ez szép, ennyi év után, basáskodó here – hogy mondhat ilyent, hogyan lehet ennyire hálátlan, szíve már a torkába dobogott így folytatta – Szóval a harminckét év védelem, látszatszeretet erre volt jó. De nem is erről van szó, te tyúkeszű, csak arról, hogy van egy icike-picike kérésem – kiabálta volna tovább. 

De G néni a „tyúkeszűre” elvesztette fejét – takarodj innen vénember, ki a házamból – valami ilyesmit üvöltözött elváltozott hangon.

G bácsi azonban túlüvöltötte, tiszta erőből ordított – csak egy nagyon pici kérésem volt, egy fogas, akárkinek meg lehet adni, pici kérés, nem? Függetlenül az értelmétől, mert én úgy szeretném – nekem ez volt az egyedüli pici kérésem szinte egész életemben – itt egy kicsit lehalkult, mert elszédült.

De G néni még mindig ugyanazt ordibálta: - nem fogsz engem értelmetlen követelésekkel terrorizálni, takarodj, takarodj.

G bácsi, mint aki nem is hallja, vészjósló hangon folytatta:

 - És nem egyszer, nem kétszer kértem, százszor, ezerszer. Pici kérés, senkinek nem ártó, mert én úgy szeretném – és ezt sem adod meg – vagyis te mindig is semminek, nullának néztél – akkor itt van a válasz – ezzel G bácsi felkapta kést, ami ott hevert az asztalon, és amit már negyed perce kinézett magának, és szúrt.

Visszatérve a presztízsharcra és a párizsi merényletre.

A presztízsharc két jellemző gondolata: - Ez nem nagy kérés, ha egy kicsit is becsül megteszi.

A másik: - Engem nem fog értelmetlen követelésekkel terrorizálni.

A presztízsharcosság azt jelenti: a semmitmondó piti ügyekből, bizony nagy ügyek lehetnek.

Lefordítva az adott esetre, mik lehettek az igaz motivációk: - Mi az, hogy nem kritizálhatok, rajzolhatok bármit, bárkit, nem fog értelmetlen követelésekkel terrorizálni.

Illetve: - Hányszor kértük és nem nagy kérés: Mohamed és Allah ne legyen a gúny tárgya. Nem teljesítik, vagyis nem tartanak semmire.

A presztízsharcosság elleni ellenszer: minden fél belátja, hogy ez egy semmitmondó jelentéktelen ügy, amiből lehet engedni.

És most térjünk rá arra kérdésre: a sajtószabadság teljesen korlátlan?

De erről majd legközelebb. 

karácsonyi dalok - jó és rossz