A
világtörténelem legártalmasabb mondata.
A legkárosabb háborúra uszító mondat.
Az amerikai központi hazugsággyár „ú”j fő jelmondata.
Ugyanakkor nem akarom a jelen korra és az ukrán-orosz
háborúra leszűkíteni, az ezzel kapcsolatos manipulációt, hiszen ez csak
annyiban új, hogy most megint előszedték.
A mondat pedig valahogy így szól:
Ha most
engedünk, vagyis nem győzzük le az
ellenséget, akkor nemsokára vadul nekünk
esik, megerősödve kegyetlenül leigázza népünk civilizációnk, tehát harcolnunk,
támadnunk kell.
A legtöbbször ezt éppen az agresszor hangoztatja
ürügyként, rejtett uszításként eme mondatot.
A manipulációs trükk, a kifordítás: vádold meg az
ellenfeled, a saját galád szándékoddal.
Például egy hasonló manipuláció: Védelmünk miatt erős fegyverkezésre van szükség.
Mondja, többek között a sunyi agresszor, miközben a
képzelt ellensége nem is fegyverkezik. Viszont ezzel éppen ő indítja be a
fegyverkezési spirált.
A probléma és trükk az, hogy valóban előfordulhat; a
védelem miatt van szükség intenzívebb fegyverkezésre, tehát akár igaz is lehet,
de az esetek nagyobb részében ez ürügy.
Mint ahogy a fenti mondat is: Ha most engedünk, vagyis nem
győzzük le az ellenséget, akkor
nemsokára vadul nekünk esik, megerősödve kegyetlenül leigázza népünk
civilizációnk, tehát harcolnunk, támadnunk kell.
Ritkán előfordul, hogy ez valóban igaz. Ezt a mondatot
manapság mindennap hallom az ukrán-orosz háborúval kapcsolatban, pontosabban
abban az összefüggésben, hogy nem szabad engedni az oroszokat, vagyis le kell
győzni őket, különben megtámadhatják és
leigázhatják fél Európát. Ez az „új” fő uszítás, az „új” manipulációs fő irány.
Ugyanis eddig ez a mondat volt: Az
Oroszok támadták meg Ukrajnát, tehát ők az agresszorok. Ez az uszítás sem
volt igaz, mert a támadás célja nem Ukrajna elfoglalása, hanem az orosz
többségű területek elfoglalása, illetve a támadásnak voltak komoly előzményei.
Viszont az „új” uszítás szintet lépett. Ez már nem
foglalkozik az okokkal, az igazsággal, sem a lehetséges megoldásokkal,
lényegében kijelenti: vagy ők, vagy mi. Ők olyan gonoszok, hogy meg kell
semmisíteni őket. Ez borzalmas előítélet.
Viszont ez az „új” uszítás még nagyobb baromság, mint
az elődei. Gondoljunk csak bele, ha az oroszok elfoglalnák egész Ukrajnát, majd
onnan tovább mennének, akkor az mozgósítaná a teljes NATO haderőt, sőt az az
egész világot, sőt az biztosan egy nukleáris világháborút jelentene. Ami a
jelenlegi tudásunk szerint elpusztítaná a fél világot, és Oroszország egészét. Ha
ez lenne az oroszok célja, akkor akár most is kirobbanthatnák egy nukleáris
világháborút. De nem ez a céljuk, azért az oroszok nem őrültek, és bár Putyin
egy diktátor, de nem őrült. Fele annyira
sem, mint Hitler. Majd rátérek a náci Németország példájára, de fejezzük be az
okoskodást. Tehát a legújabb uszító jelmondat: „Le kell őket győzni, mert
ellenkező esetben nem állnak meg” – egy logikátlan bugyuta baromság. A baromság
másik része, hogy jelen helyzet szerint itt senki nem tud, senkit legyőzni, - ez egy hosszan tartó elhúzódó háború lesz,
aminek során minden fél gyengül, - csak
az ténylegesen nagyobb agresszor nyugat abban reménykedhet, hogy az oroszok teljesen
legyengülnek, - és ez egyfajta győzelem az amerikai nagyhatalom számára. Az
igazi probléma az, hogy e közben az Ukrajna az ukrán nép sok gyerek sok ártatlan
emberrel együtt tönkremegy, szenved, vagy meghal.
(Lényegében az izraeli-arab háborúban is hasonló a helyzet.)
Akkor nézzük a náci Németország példáját, mint a
világháborúk etalonját.
Először is a nácik is gyakran előszedték ezt (ha mi
nem akkor ők) az uszítást, pl. a
lengyelekkel kapcsolatban. Viszont sokan azt mondják, a világnak sokkal
szigorúbban kellett volna fellépni a nácikkal szemben, akkor megelőzhető lett
volna a háború. Hát ez erősen kétséges. A világtörténelmi példákból az derül
ki, hogy nem olyan könnyű „szigorúan” fellépni egy diktatúra felé menetelő
országgal szemben. Pláne, ha azon ország egy nagyobb erősebb ország. Egyrészt a „szigorú” fellépés takarhat egy
idegen hódítási szándékot. Másrészt a „szigorú” fellépés tovább ronthat a
helyzeten. Láthatjuk, hogy a világ a jelenlegi állapotban, nem nagyon tud mit
kezdeni egy olyan viszonylag kisebb gyengébb országgal sem, mint Észak-Korea. Ezért
kellene egy egységes erős demokratikus világszövetség, természetesen a
megfelelő nemzetközi jogokkal alátámasztva.
A fasizálódó Németországgal és más országokkal nem
tudott mit kezdeni a világ, akkor sem tudott volna, ha ez erős szándékuk lett
volna. Ha belegondolunk talán az egyetlen alkalom a cseh megszállás előtti
beavatkozás. Alaposabban átgondolva, az sem állította volna meg a náci
Németország terjeszkedését, a világháborút. Valójában két dolog állíthatta
volna meg. Az egyik, maga a német nép. De annak agyát módszeresen úgy átmosták,
hogy ez gyakorlatilag kiesik a megoldások közül.
A béke másik feltétele egy nagyon erős egységes
demokratikus világszövetség. Természetesen az erős egységes demokratikus
világszövetség része az egyértelmű, demokratikus, a nagyhatalmi játékokat
kizáró, békét, önrendelkezést és demokráciát garantáló nemzetközi jog. De ilyen akkor sem volt, és azóta sem jött
létre. A jelenlegi világszövetség és a jogi szabályozás antidemokratikus,
siralmas és akkor még enyhén fogalmaztam.
Jelenleg meglehetősen könnyen elfajulhat a helyzet,
kitörhet egy világháború, ami nyilván nukleáris világháború lenne.
A világháborúk egyik meghatározó oka: az emberek,
népek, országok ország-vezetések jelentős része megbolondul, elbutul, gonosz
nézetek rabja lesz. Az országok jelentős része demokrácia irány helyett
diktatúra irányt vesz.
Sajnos ezek a tendenciák, és lehetőségek jelenleg is
fennállnak.
És itt áttérhetünk a kapcsolódó másik nagy témához.
A manipulációs hazugságvilág a legfőbb oka a
társadalmi hanyatlásnak és a háborúnak is.
Nyilván az említett elbutulás, gonosz nézetek
terjedése, a hazugság a manipuláció által alakul ki. És itt visszatérek a
konkrét példához.
Ami ledöbbentett, hogy az említett baromságot, uszító
mondatot, milyen gyorsan sikerült a
manipuláció-gépezetnek elterjeszteni, a politikusok, a médiaemberek, a
„szakértők” egyik napról a másikra elkezdték kritika nélkül cinikusan
ismételgetni. Emlékeztetőül tartalmilag az alapmondat: Ha most engedünk, vagyis nem győzzük
le az ellenséget, akkor nemsokára vadul
nekünk esik, megerősödve kegyetlenül leigázza népünk civilizációnk, tehát
harcolnunk, támadnunk kell.
Ami most is, nem először ledöbbentett, hogy viszonylag
normálisabb emberek is minden kritika megjegyzés nélkül elkezdték ezt a
gondolatot odavetni a nyilvánosságnak. Ezt az uszító, a háborúra hergelő amúgy
hazug nézetet, amúgy értelmesnek látszó komoly emberek, csak úgy felelőtlenül,
átgondolatlanul odahányták az embereknek. Valójában az döbbentett le, hogy az emberek
nem ismerik fel, ezekkel a nyilvánosságot átverő hazugságokkal, mekkora bajt
okoznak, mekkora bűnt követnek el. Az emberek még mindig nem értik, hogy
bizonyos valótlanságok bizonyos nézetek veszélyesebbek, mint a fegyverek, veszélyesebbek,
mint a cselekvéssel elkövetett bűnök. Itt felvetődik az erkölcsi megújulás
igénye, illetve az egyéni erkölcsi felelősség.
És itt a háborúk kapcsán eljutottunk korunk másik nagy
problémájához.
Hogyan lehet csökkenteni, korlátozni az igazságot
szétrohasztó manipulációt, a hazugságvilágot?
A probléma azért összetett, mert a szólásszabadság, a sajtószabadság,
sőt a demokrácia alapja a szabad véleménynyilvánítás. De a jelenlegi helyzet is
tarthatatlan, hiszen az igazság, az igazságosság, az értelem, a béke és minden
emberi érték került csapdahelyzetbe.
A megoldást nyilván abban az irányban kell keresni,
hogy szét kell választani az egyéni véleményt, és a több embert, illetve a
tömegek félrevezetésre alkalmas közléseket.
Az első kérdés: hogyan lehet ezt a kettőt szétválasztani.
A második kérdés: hogyan lehet megállapítani a több
embert elérő közlés igazságát, illetve félrevezető manipulációs tartalmát.
Tulajdonképpen ha meglenne a politikai (hatalmi)
akarat, valamint a közerkölcsöt is ezen jó irányba (a manipuláció, a hazugság,
a társadalom rákfenéje) alakítanák, akkor a jogi megoldásokat fokozatosan létre
lehetne hozni.
Következzen a teljesség igénye nélkül néhány ötlet:
Természetesen a kiegyensúlyozott média viszony, és a
kiegyensúlyozott közszolgálati média az alap.
Arról már volt szó, hogy a műsorokat a korhatáros
jelölésekhez hasonlóan el lehetne látni olyan jelekkel melyek arra utalnának,
hogy, vigyázat a tartalom hamis lehet, magánvélemény hangzik el.
Az sem lehetetlen, hogy a jogi szankció súlyosságát a
szerint határoznák meg, hogy az adott média, fórum, stb. mennyi embert képes
megszólítani. Nyilvánvaló egy a százezrekhez szóló média, bármilyen fórum,
kiemelt vélemény, politikusi vélemény, a manipuláció hazugság kapcsán kaphat
szankciót, - egy sima magánvélemény, egy
kisközösséghez szóló vélemény nem kaphat. Pl. ha a köztévé hamis híreket, hamis
tudósításokat közöl, akkor azt jogilag is szigorúan kellene szankcionálni.
És nem utolsó sorban a véleményeket, közléseket vitakeretbe
demokratikus keretbe kellene közölni. Vitakeret, demokratikus keret, vagyis a
vélemény, a közlés mellett jelenjen meg egy vagy több másik, akár ellentétes
vélemény, másik közlés.
Létre kell hozni a korszerű közvélemény-kutató és
népszavazó rendszert.
Valamint természetesen a gondolkodástan tanítása,
beleértve a valótlanság a manipuláció felismerését is, egy fontos eleme a
hazugságvilág megszüntetésének.
Ismétlem, mindehhez elsősorban, politikai hatalmi
akarat kell, és a közerkölcs tudatos átalakítása.
A hazugságot, manipulációt megengedő, sőt tisztelő nézetek elfelejtésével kell kezdeni ezt az egészet. Pl. el kell felejteni, sőt szankcionálni kell ezt mocsok nézetet: A politikai természetes része a taktikázás, a manipuláció, a másikat lejárató, önmagát dicsérő propaganda. A politikai teljesítmény legfőbb mértéke, a választásokon való szereplés, az eszközök módszerek (hazugságok manipulációk egyéb csalások sokasága) nem számítanak. Talán ezen hamis, káros nézet megvetésével szankcionálásával kellene kezdeni az egész folyamatot.
Lehet,
hogy a harci vágy legyőzi a boldogság-vágyat?
A háborúpártiak
újra erőre kapnak, a háborúk sokasodnak, világháború lesz?
Harci
vágy, vagyis leigázó-vágy, erőszak-igény, háborúpártiság, egy ősi ösztön. Ez
más, rosszabb, mint az életben maradás vágya. Ez más, rosszabb, mint
versenyszellem, a győzelemvágy.
Aki
háborúpárti, az egyben kegyetlen, gonosz, gyerekbántó.
A
férfiakban talán egy negyed fokkal erősebb, mint a nőkben. De csak negyed
fokkal, bár nagyobbnak látszik a különbség. Ez abból adódhat, hogy nőknek mások
a másodlagos céljaik és más fegyverekkel (mentális, stb.) harcolnak. Az biztos,
hogy a fiuk szinte ránevelés nélkül is kardoznak, puskáznak, harcosat
játszanak.
Szóval
ősi ösztön, de az ősi ösztönök az idők folyamán részben elkopnak, átalakulnak,
humanizálódnak. Ez olyan ősi ösztön, ami a fejlődéssel egyre károsabb fölöslegesebb,
jobb lenne, ha viszonylag gyorsan elkopna, eltűnne. Azonban úgy néz ki, hogy a
kelleténél sokkal lassabban csökken, jelenleg is nagyon erős.
Miből
látszik ez az erősség?
1.
Az emberi történelem tele van fölösleges véres háborúkkal, fegyverkezéssel,
harccal.
2.
Jelenleg is több fölösleges háború harc zajlik, pusztít. Folyamatos a
fegyverkezési verseny, már hidrogén-bombánál tartunk.
3.
A történelem-szemléletünk is háborúpárti. Vagyis tiszteljük a hódítást,
tiszteljük a véreskezű hódítókat. Olyan aljas tömeggyilkosokat tisztelünk, mint
Nagy Sándor, mint Attila, mint Július Cézár, mint Dzsingisz Kán és hosszasan
lehet sorolni. Ezekről és hódításaikról, a véres háborúkról pozitívan ítélkezünk.
Ez teljesen logikátlan már azért is, mert ebben sem vagyunk következetesek.
A közelmúlt,
nekünk nem tetsző hódítóit elítéljük – nem ez a baj, hanem az, hogy nem
mindegyiket ítéljük el. Összességében történelem-szemléletünk és ezzel
társadalom-szemléletünk háborúpárti.
Mindenféle
ürügyet kitalálunk a háború védelmére (civilizáció, technikai fejlődés, stb.),
de azt mindig elfelejtjük, hogy mindezt sokkal, kevesebb áldozattal, békésen is
meg lehetett volna oldani.
4.
Még korunkban is a pátoszos, nagyságot értékelő (soviniszta) nacionalizmus
dominál és nem a normális nacionalizmus.
Mivel
erről több helyen, hosszabban írok, ezért itt nem taglalom. A világos is ez a
nézet ez a politika dominál, különösen néhány országban, pl. Magyarországban.
Szinte alig van kivétel. Ez is kapcsolódik a harci vágyhoz a háborúpártisághoz.
5.
Egyszerűen imádjuk harcot, háborút, gyilkolást, hiszen ennek nézése, játszása a
szórakozásunk.
Jellemző
hogy a korhatár, a szép és békés szexualitáshoz kötött és alig-alig az öncélú
erőszak megjelenítéséhez. Mert van különbség az erőszak háború veszélyére való
felhívás és az öncélú szórakoztató célú erőszak bemutatása között. A
szórakozásunk 80% az utóbbiból áll. Az emberek imádják az erőszakot, a horrort,
az akciót, a háborúzást, a harcot és ezt ki is szolgálják. Sőt meg kell
jegyezni: nemcsak a kereslet alakítja a kínálatot, de a kínálat is alakítja a
keresletet.
Vannak
itt mindenféle védő-érvek: á ez nem komoly, - csak levezeti agressziót. De
valaki feltette már ezt a kérdést: önmagában az nem ijesztő, hogy az emberek
ennyire imádják nézni az agressziót, a gyilkolást, a harcot? Nem ijesztő hogy
ez okoz élvezetet az embernek?
De
bizony az, csak nem merjük bevallani, bennünk van a negatív ősi ösztön. Az
ember nem békés fajta, sőt az élővilág legagresszívebb fajtája. Olyan ragadozó,
amelyik ésszel, ravaszsággal, szakszerűen, a szükségleteit meghaladóan leigáz,
háborúzik, és gyilkol.
És
akkor visszatérhetünk a jelen és a jövő háborúira.
Ne
felejtsük el minden háborúban, de főleg e jelen és jövő háborúiban ártatlan
civilek, gyerekek, sokasága szenved, hal meg. Minden háború egy
tömeggyilkosság, népirtás.
Végül
pedig ezt a kérdést tegyük fel: Valóban azt akarjuk, hogy az emberiség örökre
ősi ösztönének, saját agresszivitásnak a háborúzás rabja legyen? Soha ne tudjon
tartósan békés boldogságban élni?
Vagy
nem akarjuk és ténylegesen teszünk, pl. hogy legalább magunkba legyőzzük az ősi
ösztönt. Hogy vigyázunk, egy picikét se gerjesszük a háborúkat, mert egy
rosszul megfogalmazott mondat is képes gerjeszteni.