Információáradat, információs társadalom.
Miért is mondom el mindezt? Én ezt mindig megkérdem magamtól. Hát azért, amiért mindenki, vagyis: na de idefigyeljenek emberek. Én valami okosat (vagy vicceset) mondok, jó lenne, ha megfogadnák. Mert még mi másért akarhatunk közölni. Mondjuk, van, aki nem tanítani akar, de tanulni, ő kérdez és olvas. Vagy csak annyit: látjátok én itt vagyok, ilyen vagyok, élek. Másképpen: közlök, tehát vagyok, a „gondolkodom, tehát vagyok” helyett.
Ja tényleg, azért a gondolkozásról ne feledkezzünk el. Ez is egy nagy találmány nemcsak a személyes beszélgetés. Szóval, baromi erős lett ez az érzés, ez lett a közérzés: ha nem figyelnek rám sokan, legalább százan, de inkább ezren, vagy inkább százezren, akkor semmi értelme az életemnek. És már az igazi népszerűség, azaz, hogy a rám figyelőknek rokonszenves legyek, sem fontos.
És akkor beugranak olyan képek, hogy hajdanán a juhász, de nemcsak a juhász, napokig egyedül barangolt erdőn, hegyen, mezőn. És a remeték, miért is lettek remeték? Szóval nincs ember körülötte és csak a tájat nézve, reggel, este, hol a nap süt, hol esik, feszt elmélkedik. Hány arca van a tájnak, ha nincs más, amire figyelhetsz. És még mindig vannak tanyán élők, meg csövik, meg egyebek, amolyan mai remeték. De egyre kevesebben és egyre többen állnak sorba, sőt tolakodnak az ismertség bejárata előtt. Csakhogy az input, a befogadás véges. A múltban az emberek amolyan csendes magányos életet éltek, legalábbis a mai emberhez képest. És nem biztos, hogy boldogtalanabbak voltak. Danolászok, elmélkedem, minden apróságnak örülök, magamat vizsgálom. Beugrik az a film is, hű nem jut eszembe a címe, tudjátok, amikor a csajszi egyedül él a tóparti házban. Fú a szél, hajladoznak a fák, és esténként, gyerekmondókát hajtogatva, beledől a vízbe. Szerintem óriási volt, legalábbis tartalmilag. És ha ketten vannak a lagúnában az még jobb.
Jó irány, a hangyatársadalom? Rohanunk, egymást tapossuk, stb.. Egyéniségek akarunk lenni, de mégis olyan egyformák leszünk. Rohanunk, de semmire sincs időnk. Lehet, hogy magunkat sem ismerjük? Mindig újabb vágyakat gyártunk, egyre többet akarunk birtokolni, tehát soha nincs kielégülés. Buddhizmus, ez is eszembe jut.
A személyes beszélgetés egy nagy találmány.
Ugyanis az output és az input ekkor nagyjából egálban van. Másfelől belenézhetsz a szembe, a lélek tükrébe. Mondom ezt pont én, aki baromi rossz beszélgetőtárs vagyok. Nem mondhatom el senkinek, (mert nem érdekli őket, mert másmilyennek ismernek, mert senki nem lehet próféta a saját házában, mert fontosabb, hogy hol lehet olcsón vásárolni), elmondom hát mindenkinek. A szerelem is nagy találmány, mert baromi jókat lehet beszélgetni, főleg egy minőségi akció után. A szerelem annyival több (sokkal több) a jó szexnél, hogy abban vannak jó kis, nagy beszélgetések. Ugyanakkor, tény, hogy a beszélgetések többnyire sekélyesek, és az egyik csak mondja, a másik pedig ásítozik, de mégis azt mondom: ámberek, üljetek le egymással beszélgetni és próbáljatok meg komoly témákról beszélgetni. Mert minden más, de főleg ez a mai helyzet, zsákutca.
Közbevetőleg megjegyezem, a faszabuk és az ehhez hasonlatos netes fórumok, csak annyiban térnek el egymástól, hogy az egyikben csak az ismerőseiddel akarsz valami közölni, a másikban pedig mindenkivel, idegenekkel is. Viszont a faszabukban mindenkit ismerőnek fogadhatsz, tehát alig van különbség.
Az input és output egyensúlya. Egy kis történelmi alakulás.
Kezdetben vala, a személyes beszélgetés, mert a közös tűz melletti bulikat is idevehetjük. A személyes beszélgetés nem feltétlen két ember beszélgetése. Egy jó kis baráti beszélgetés a fehér asztal mellett, erről is van néhány kedves emlékem, sajnos lassan az idő ködébe olvadva.
Aztán megjelent a könyv, az újság, a film és az egyéb média, és ezáltal kevesek közlését fogadták be (látták, olvasták, hallották) sokan. Nem mondom, hogy ez jó állapot, mert miért pont azok, amikor lehetnek más tehetségesebb okosabb közlők is. És már ez is rombolta a személyes beszélgetést.
Na de aztán jött, ha lassan is, a ló másik felére esés.
Egyrészt a médiaközlés megsokszorozódott, elkezdődött a reklámdömping, és végül itt van a net. Manapság már sokkal több az output, mint az input. Ez új helyzet, pl. száz közlésből ötven megnézetlen olvasatlan, stb. marad. Mindenki tanít, de csak kevesen tanulnak, stb..
Néhány hátulütője ennek az állapotnak.
A szellemi szemétdombon, vagy ez már hegy is, elveszik az érték. A szénakazalban nem találni a tűt, a hatalmas lomtárban csak azt nem találod, ami kellene. Vagyis a kb. 5% érték elveszik az információáradatban. Eljutnának Jézus gondolatai az emberekhez, megszületne a biblia, ha Jézus ma élne?
Közlési (megjelenési) verseny talán mindig is volt, de ami most van, az már zavaros, megveszekedett öngerjesztő harc. És egyébként abszolút fölösleges, vagyis káros, és nemcsak gazdaságilag. Rám figyeljetek, dehogy ne rá, hanem rám, dehogyis én vagyok a legérdekesebb, nézzétek én még a gatyám is letolom. Az semmi, én nemcsak letolom, de csupasz hátsómmal, táncolva fütyörészek, de meddig és hová megy ez? Ki figyel oda a reklámokra, miközben ezt olvasod, ott vannak körülötted. Egyébként rossz belegondolni, hogy esetleg minden információ elraktározódik bennünk, már több ezer Gb halott (nem használt), de feltöltött tárhely van a kis agyamba, fölöslegesen foglalva a helyet.
Nagyon egyszerűen és logikusan az a helyzet, hogy az emberi tudat információ inputja (a kereslet, a befogadás) véges, és ezért hiába növelik tízszeresére, százszorosára, ezerszeresére az outputot (a kínálatot), semmire sem mennek vele. Legfeljebb azt érik el vele, hogy az emberi tudat tele lesz fölösleges információkkal. És azt, hogy a közlők, kifogyva az értelmes ötletekből, már az ocsmányság-kitalálásban versengenek, ami újabb értéktelen információáradatot jelent. Érdekes legyen, fu-fu robbanjon, a többi nem számít, de én már ásítozok ezektől az érdekességektől, inkább a tájat bámulva elmélkedem.
Ja, és a személyes beszélgetés még inkább elsorvad.
De van ezeknél egy súlyosabb következmény is, létrejön: „ha az emberek megosztottak, akkor könnyű uralkodni felettük”, helyzet. Mert mi értelme van az emberi közléseknek? Hogy létrejöjjenek a közös okosságok és azok nyomában a közös tettek. Ellenben most mindenki elmondhatja, amit akar, le is írhatja és közölheti is, ki lehet engedni a gőzt, és lehetőleg össze-vissza, mindenki máshol, csak semmi egyeztetés, összegzés, beszéljetek csak el egymás mellett. És akkor biztosan nem jönnek létre közös okosságok és közös tettek.
De akkor majd jön, jönne, ha lenne elég támogatója, a vakitfed, ami már most is létezik, és azt mondja: hoppá összegezzünk.
Nézzük akkor a történelmi helyzet alakulását ebből a szempontból: közös (civil) okosságok és közös (civil) tettek. Egyfelől nagyon közel lehetnénk ehhez, másfelől ilyen messze még nem voltunk ettől.
Húsvéti beszélgetés.
Isten: örülök fiam, Jézus, hogy húsvét alkalmából eljöttél hozzám egy kis beszélgetésre.
Jézus: átérzem atyám, hogy mily magányos lehetsz, mekkora felelősség nyomhatja a vállad. De fel kell tennem a kérdést, még mindig bölcs és jóságos vagy?
Isten: még mindig bölcs és jóságos akarok lenni, de az elsődleges célom, hogy ne legyen kaotikus a világ. Tudod, hogy egy kaotikus, törvények nélküli világot vettem át, most már vagy nyolc nappal, vagy nyolc milliárd évvel ezelőtt, egy nap egymilliárd év is lehet.. Igen, szóval ezt a kaotikus világot sikerült rendszerezett világgá alakítani, ez a legnagyobb sikerem.
Jézus. én még mindig nem értem, a te világodat, nem értem a végtelenséget. Egyszer majd elmagyarázod nekem?
Isten: egyszer majd mindent megfejtünk az emberek segítségével. Én is abban reménykedem, hogy az ember segítségével folytathatom a világ rendszerezésének munkáját. Én reménykedem az emberekben.
Jézus: reménykedsz? Hiszen te mindent tudsz, mindent látsz, előre is mindent.
Isten: nem-nem, tudod, hogy az embernek szabad akaratot adtam, ami azt is jelenti, én sem tudom hogyan fognak dönteni. Az ember, mint egyén, mint nemzetek sokasága, és mint emberiség.
Jézus: mely rendezettség csúcsán ott van az ember. De megint balsejtelmek gyötörnek az emberrel kapcsolatban.
Isten: tudod hogy az embereket sem, ahogy a világot sem, kézzel esetleges döntések által irányítom, hanem a természeti törvények által.
Jézus: én aggódóm az emberek miatt, sokasodnak a baljós jelek.
Isten: mint mindig, aggódsz Jézus fiam, a te dolgod az aggódás, a szeretet, ezért hallgatlak meg téged. Én sem vagyok tökéletes.
Jézus: bizony aggódóm, és mint sokszor, megint felvetem, nem kellene magadat felfedni, vagy legalább a másvilági igazságszolgáltatásról bizonyítást adni, vagy legalább egy újabb messiást az emberek közé küldeni.
Isten: csak csínján azokkal a bizonyosságokkal, mert látod, mi van az én falamra írva.
Jézus: látom, és vagy már ezerszer elolvastam. Az embernek önálló akarattal kell rendelkezni.
Isten: igen, meg kell értened ennek az egész embertörténetnek, melyet egyébként az élővilággal kezdtem, semmi értelme, ha embernek nincs önálló akarata. Az élet három jellemzője: a körülményektől részben független önszabályozó rendszer, az érzés, érzelem, még ha az minimális is, és az önálló akarat, még ha az minimális is.
És önálló akarata csak annak lehet, akinek kétségei és bizonytalanságai vannak. Mert aki ismeri a jövőt, mindent ismer, annak nincs választási lehetősége. Felfedhetném magam, de annak mi lenne a vége, először is jönnének a magukon nem segítő, csodavárók hadai. És azt kellene válaszolnom nekik, nem azért adtam nektek szabad akaratot, hogy én oldjam meg a problémáitok. Aztán jönnének a szidalmazók hadai, főleg hogy tudják, én ezért nem büntetek, amit rólam mondnak. Azután pedig jönnének a kétkedők, a szidalmazók hadai, hogy én tulajdonképpen csak szélhámos vagyok. Vagy, hogy jobb istent is létezhet, én nem vagyok elég jó. És végül a helyzet nemhogy javulna, de romlana, ha fenn akarnám tartani az önálló akaratot. Ha pedig nincs önálló akarat, akkor mi értelme az egésznek, mert akkor élettelen vigyorgó bábukat is teremthetnék.
Jézus: annak is van önálló akarata, aki ismeri a jövőt, mert eldöntheti, hogy önzőn, vagy önzetlenül viselkedik.
Isten: De csak addig, amíg nem ismeri a másvilági igazságszolgáltatás azon mechanizmusát, hogy az önzőség önzetlenség mérésén alapul az ítélet. Mert ha tudnák, hogy az önzés, büntetést, az önzetlenség jutalmat kap, akkor önzőségből lennének önzetlenek. És ez már válasz arra, hogy miért nem szorgalmazom, a másvilági igazságszolgáltatás felfedését.
Jézus: így is önzőségből önzetlenek, az önzetlenek, mert akkor érzik jól magukat, ha önzetlenek. És az önzők pedig akár születési determinációból, vagy más miatt, de akaratukon kívül is lehetnek önzők.
Isten: kétkedve fogadom el ezt az érvelést, másfelől én nem titkolom, nem rejtem el a másvilági igazságszolgáltatást. Bármikor felfedezhetik, ez is rajtuk múlik. Csupán nem segítek nekik e felfedezésben.
Jézus: ezek szerint az önálló akarat végső soron, hogy az ember akár magának is árthat?
Isten: így van, az önálló akarat egyik kiterjedése, akár önmagának árthat. És ha az ember, emberiség elpusztítja magát, akkor sem tehetek semmit, ha az önálló akaratot fenn akarom tartani.
Jézus: de hát a jó tanító is nevelheti a gyermeket, anélkül, hogy gyermek akarata megszűnjön.
Isten: de hát én nevelem, a jó út felé terelem a gyerekem, az embert, csak úgy gondolom, ennél több nevelés, már megszüntetné az önálló akaratot. Neveltem és nevelem, hiszen téged is azért küldtelek a földre, az életed története is, és amit mondtál az is nevelés volt, ha értő szemekre, fülekre talált. És voltak, lennének más messiások is. De mit tegyek azzal az emberrel, emberiséggel, akinek százféleképpen magyarázom a jót, de egyiket sem érti? Te is tudod akármelyik emberből lehet messiás, aki vállalja azt.
Jézus: de azért a szenvedő, kisember általában reménytelen szomorú, szorongó, vagy éppen dühös állapotban van. Jönnek a társadalmi problémák, a családi bajok, az egészségügyi bajok, és a lelki sértések. De már a született körülmények is igazságtalanok. Nem tudja milyen halál vár reá, és azt sem mi vár rá a halál után. És miért is lenne jó, hiszen a sok jó embert lát szenvedni, ártatlan fiatalokat, lát meghalni. A másik oldalnak pedig kijut a jóból, szépnek egészségesnek gazdagnak születik, és az is marad, bár talán silányabb ember, mint amaz a szerencsétlen oldalon. Nem gondolod atyám, hogy mindez reménytelen, igazságtalan, értelmetlen, és összességében nagyon szomorú.
Isten: No, no édes fiam Jézus azért velem, az istennel sem szabad igazságtalannak lenni. De menjünk sorjában. A gyerek szegény, vagy gazdag családban születik. Ez nem az én hibám, az emberek rendezték így, és ők tudnák ezt kompenzálni. Az ember több utón is tehet magért. Önmagát alakítja át. És a családját terelgeti a jó útra. És a társadalom jó irányú átalakítására törekszik.
Az elképzelésem nagyon fontos tényezője, hogy az ember, jó társadalmat, jó társadalmi, gazdasági, politikai rendszert hozzon létre.
Jó lenne, ha végre már észrevennék az emberek, hogy te Jézus is, végeredményben társadalomújító voltál.
Valaki ártatlanul lesz bűneset, vagy baleset áldozta. De valamely más ember, ezért felelős. Én nem vehetem le az emberek válláról az egymásért való felelősség terhét. Az már megint az önálló akarat megszűnését jelentené.
Egyesek hízásra hajlamosak, mások, más rosszra hajlamosak. Minden embernek vannak rossz hajlamai és jó képességei. Nem az ember feladata ezeket a hajlamokat legyőzni és a jó képességeket kiteljesíteni? Hajlamokat és képességeket teremtettem, és nem adott tulajdonságokat, pontosan azért, hogy megmaradjon az önálló akarat.
Jézus: ne vedd sértésnek atyám, de azért van igazságtalanság elég. Egyesek csúnyának, mások betegnek születnek. Ártatlan gyerekek, fiatalok szenvednek komoly betegségben és közülük sokan halnak meg fiatalon. Van, aki százszor lép le meggondolatlanul a járdáról és mégsem üti el az autó, van, aki csak egyszer és kész a baj. Vagyis vannak szerencsések és szerencsétlenek. És azért ez a megöregedés sincs teljesen rendben. Az ember vénül, csúnyul, itt fáj, ott fáj, egyre több a keserűség, a fájdalom, a szenvedés, egyre kevesebb az öröm, és ráadásul ez is igazságtalan. Vannak a korán öregedők, a hosszan szenvedően halók, és vannak a fitten sokáig élők, és a könnyen halók. Ez így nincs rendben az így igazságtalan, ennek így semmi értelme.
Isten: a kritika miatt soha nem sértődők meg, de a védekezésem sokrétű. Talán azzal kezdem, hogy azért én sem vagyok mindenható. Sikerült a kaotikus világból rendezett világot teremteni, de azért nyolc százalék rendezetlenség, véletlen, szerencse megmaradt, ezt csak, esetleg az emberek segítségével tudom csökkenteni. Másrészt engem is kötnek a saját a törvényeim. Létrehoztam a természet, a fizikai, kémiai, biológiai és egyéb törvényeket, hogy ezek által működtessem a világot, de ezen törvényeket és sem tudom megváltoztatni. Legalábbis könnyen nem tudok a törvényeken változtatni.
És persze ott van, ott lehet a másvilági igazságszolgáltatás, mely éppen azoknak nyújt, nyújthat örömöt, akiket te felsoroltál. És kellemetlen érzést az önző, ámde saját önteltségükben kéjelgő alakoknak.
De megint az emberek felelősségével folytatom. Csúnyaság, talán az ember túlzott jelentőséget tulajdonit a külcsínnek, és túl keveset a belbecsnek. Betegség és halál, ami persze összefügg. Nos azért az emberek kezében ott van az orvostudomány, a szociális rendszer, az oktatás és még folytatathatnám, azért nem teljesen kiszolgáltatottak, van eszközük, van akaratuk, van felelősségük. A másik törvényszerűség, hogy azért a fejlődésnek van egy íve, még az optimális lehető legdinamikusabb fejlődésnek is. A fejlődési egyensúlyok törvényei, ezek is olyan törvények, melyek nélkül működésképtelen a világrendszer, tehát még én sem változtathatok rajtuk. Az embernek csak azon szebb, jobb jövő, amit maga teremt, adhat igazi reményt, és akaratot. Ha szereted a gyereked, akkor nem adsz meg neki mindent, inkább arra törekszel, hogy magának legyen képes megadni mindent. De ennek van egy ideje, lefutása. Az én gyerekem az ember az emberiség, minden ember, és ők csak együttműködéssel, igazságossággal, igazságos versennyel és önzetlenséggel képesek maguknak a legtöbbet adni. De ezt maguknak is fel kell ismerni.
És végül az sem mindegy, az ember hogyan éli át a nehézségeit, fájdalmait, keserveit. Nem mindegy, hogy az ember kontrolálva, irányítva az érzéseit, kompenzálja a fájdalmait, vagy magát hergelve erősíti a fájdalmait.
Nem arról van szó, hogy egy érzés érzelem nélküli embert szeretnék. De hát az önálló akarat része az is, ha uralkodnak az emberek az indulataikon. Ha az indulatok, vágyak felett, de legalábbis mellett, mégis ott van az értelem, a szeretet, az erkölcs. Te nem így gondolod?
Fel kell fedezni a világ örömeit. Mert örömet adhat a jól elvégzett munka, a felfedezés, az adás, a mások öröme, az önzetlenség, a gondolkodás, az igazságos verseny, a játék, a jogos büszkeség, a katarzis, a természet szépsége, a művészet, a kényelem, a humor, a szerelem.
Jézus: igen, persze, ez mind igaz, de nem kívánsz mégis túl sokat az embertől. Az ember nem tud akkor örülni, ha testi, lelki fájdalmai vannak. És valahogy az alapjában véve jó, becsületes átlagos embernek mégis több a fájdalma, mint az öröme. Mégis atyám nem tudnál egy kevéssel több igazságosságot adni. A gonoszokat, önzőket, a hazugokat már itt a földön egy kicsit megleckéztetni. A jókat, az önzetleneket egy kicsit megjutalmazni Nem tudnál egy kevéssel több reményt, bizonyosságot adni. Nem tudnál egy kicsit elvenni a fájdalmakból, szenvedésekből. Nem tudnál egy kicsit gyorsabb, könnyebb halált adni, főleg, ha jó emberekről van szó. Nem tudnád az embert még inkább, csak egy kevéssel, a jó út felé terelni.
Isten: kicsit, és az elég lenne? Én megpróbálom jól végezni a magam dolgát, az önálló akarattal rendelkező ember boldogságát szolgálni, de ennyi telik tőlem. Ezt bizonygattam eddig. De azért átgondolom a kéréseidet, meglátom, mit tehetek még. Te meg menj és próbálj üzenni az embereknek: nehogy megint beleszaladjanak egy nagy hullámvölgybe, egy világégésbe.
